Jerry Jones rovata a Sikeres Nők lapjában

Jerry Jones Mestermágus

A mágia feltételezi az emberi világon kívüli, személytelen természetfeletti erők létét. Az ókorból ered, művelője a varázsló, a sámán, vagy a magyar néphitben a táltos volt. A mai nyelvben a természetfeletti képességekkel rendelkező személyeket mágusnak nevezzük. Közéjük tartozik a Budapesten élő Jerry Jones, aki immár negyedszázada tevékenykedik ezen a területen, és kiérdemelte a mágia nagymestere címet. De ki is valójában Jerry Jones, és mivel foglalkozik a mágikus világban?

Magyar édesanya, és kanadai édesapa gyermekeként született a Skorpió jegyében. Gyermekkorát Kanadában töltötte, és elmondása szerint nagyon korán kapcsolatba került a természetfeletti erőkkel, és így nyilvánvalóvá vált a környezete számára, hogy különleges képességekkel rendelkezik. Kezdetben álomképek jelentek meg, majd ezek a képek rendszeressé váltak, de már ébrenléti állapotban is. Később hangokat hallott a túlvilágról, és úgy érezte, képes kommunikálni a démonokkal. Végérvényesen akkor vált számára kétségtelenné kiválasztottságának ténye, amikor 16 évesen egy ontarói indián faluban találkozott egy nagyon öreg indián sámánnal. Jerry Jones szerint ez egy karmikus találkozás volt. A karma azt a meggyőződést fejezi ki, hogy az élőlények jó vagy rossz sorsát a különböző életeikben elkövetett tettek határozzák meg. Az öreg sámán azonnal felismerte Jerry Jones kivételes képességeit, és az ősi indián mágikus szertartásokat alkalmazva kapcsolatba hozta a démonvilággal. Őt tartja mesterének, aki felszentelte, és elindította útján a mágia világába.

Jerry Jones Mestermágus

Jerry Jones mágusként olyan embereken kíván segíteni, akiknek az élete valamilyen módon válsághelyzetbe került, elsősorban magánéleti válságba, és nem találják meg a kiutat. Egyedülálló szolgáltatása a szerelmi és párkapcsolati mágia. A szerelmi oldás és kötés tartozik ebbe a körbe. Az oldást akkor alkalmazza, ha egy pár már nem él jól, valamelyikük szeretne kilépni a kapcsolatból, úgy, hogy a másik ne sérüljön. A mestermágus a kötésre több példát is említett. Ha egy pár elhidegül, a kapcsolat már nem úgy működik, mint régen, de szeretnének együtt maradni. Nos, ahogy mondja, ebben tud segíteni, és abban is, ha valaki szeretne kapcsolatot teremteni, de a másik nem szereti.

A mágia nagymestere egy átlagos fővárosi lakásban fogadja ügyfeleit. Igaz, a lakás csak kívülről tűnik átlagosnak, belépve misztikus látvány fogadja az érkezőt. Sötét falak, behúzott fekete függöny, az asztalon koponyák, inga, kristálygömb, égő gyertya, szóval minden, ami a mágiához szükséges. Jerry Jones viselete is a természetfeletti lényekkel való kapcsolatra utal, nyaknál begombolt bokáig érő fekete köntös. Eszközei között megtalálható a kártya, és ezzel nyit. A kártya csak a mágus számára mond valamit, akárcsak az inga, vagy a kristálygömb.

A formálisnak tűnő indítás után egy részletes auraanalízis következik. Megvizsgálja az ügyfél karmáját, visszamegy múltba, megnézi a jelenét, és a jövőjét. Megnézi, hogy a karma miként kapcsolódik a másik személyhez, akivel probléma van, vagy akivel szeretné, hogy kapcsolat alakuljon ki. A nagy kérdés, hogy egyáltalán kapcsolódik-e, vagy van-e erre lehetőség a jövőben. A mágus azt mondja, mindenkinek van valamilyen aurakisugárzása, és ő megnézi, hogy a két személy esetében ez összehangolható- e. A következő lépés a probléma megoldása. Szerinte ehhez energiaküldésre van szükség, mivel az aurakisugárzás egy energia mező, és ezt kell kiterjeszteni a másik személyre. Ez viszont csak máguson keresztül történhet, mert az energiák forrása a démonvilágban található. Döntő, hogy egy megromlott szerelmi kapcsolatban vannak-e még érzelmi szálak. Ha igen, akkor a kapcsolat gyógyítható. Ha viszont egyáltalán nem maradtak szálak, akkor közli a pácienssel, hogy itt már nem lehet segíteni. Az esetek nagy többségében azonban van megoldás, hiszen a mágus szerint az ő küldetése az, hogy az őt felkeresők életét a boldogság irányába fordítsa.

Jerry Jones Mestermágus

A szerelmi oldások és kötések mágiája mellett foglalkozik tartósan fennálló negatív hatások megszüntetésével is. Például szellem- és démonűzéssel, rontás- és átoklevétellel, családi viszályok megoldásával, valamint a rosszakarók által okozott problémáktól való megszabadítással. Karma vizsgálattal feltárja az előző életet, és megtisztítja az aurát. Szerepel a repertoárjában szexuális problémákat korrigáló mágia is. A felsoroltak mellett, az ügyfél kérésére, nem zárkózik el egyéb, speciális mágikus tevékenységtől sem.

Jerry Jones 1993-ban Torontóban megalapította a Nemzetközi Mágusszövetséget, amelynek attól kezdve a vezetője is. A tagok között találhatóak nepáli, tibeti, indián mágusok is. A szövetségbe kerülés feltétele, hogy az alapítóhoz hasonlóan a tagok is egytől-egyig kiválasztott személyiségek legyenek. Jerry Jones vallja, hogy mágiája tökéletes hatékonyságú, ezért minden esetben garanciát nyújt ügyfeleinek. 

A július-augusztusi számunktól kezdve indul Jerry Jones rovata a Sikeres Nők lapjában, ahol készséggel válaszol az olvasók kérdéseire és segítséget nyújt párkapcsolati problémáikban. Várjuk leveleiket a 7601 Pécs, Pf. 21 vagy E-mailen a media@policepress.hu címre.

Lázár Lajos

 



 

Az olvasó kérdez
Jerry Jones a Mestermágus
válaszol!

Jerry Jones Mestermágus válaszol

Tisztelt Jerry Jones Úr!

25 éve özvegy vagyok. A férjem elvesztése nagyon megrendített, és kapcsolatot azóta sem tudtam kezdeményezni, de bevallom, nem is szeretnék. Kérdésem, hogy meg tudnám-e idézni őt az Ön segítségével?

Üdvözlettel: Özv. Besencai Károlyné, Erzsike

Kedves Erzsike!

Kérdésével sok Önhöz hasonló helyzetben levő hölgy szembesül. Hosszú évek boldog párkapcsolata, házassága után a szeretett társ halálával, elvesztésével egy merőben új élethelyzet áll elő. Az özvegység egy meglehetősen nehéz, érzelmileg és lelkileg csak nagyon lassan gyógyuló lelkiállapotot idéz elő, amelyből gyakran csak hosszú évek, évtizedek után tud kilépni az "ittmaradott". Ön, mint írja már 25 éve özvegy, társ nélkül él és nem is szeretne új kapcsolatot kialakítani. Én megértem és tiszteletben is tartom a nézőpontját, de azért meg kell említenem, hogy ez az út sajnos nem a boldogság felé viszi Önt. Úgy értem, az élőknek az élők életét kell élnie, az "eltávozottak" viszont egy másik dimenzióban léteznek tovább. A két világ között egy éles határ van és nem szabad a kettőt összekeverni. Kérdésére válaszolva azt tudom mondani, hogy a holt lelkeknek megidézésére természetesen van mód és lehetőség, de ezt nagyon körültekintően, a mindenkori helyzetet részletesen analizálva szabad csak megtenni. Ezért én személy szerint az Ön esetében egyáltalán nem javasolnám az elhunyt férjével való bármifajta kapcsolatfelvételt, mivel az az Ön további még erősebb démon/szellemvilághoz való kötődését eredményezné és még inkább ellehetetlenítené az "élők világában" való funkcionálását. Ehelyett inkább kérem csak szeretettel emlékezzen az elhunyt párjára, ne keressen vele aktív kapcsolatot, mivel az csak szomorúságot hozna az életébe. Ezért inkább forduljon az élő hozzátartozói, barátai felé, adjon nekik figyelmet és szeretetet és ez hamarosan vissza fog tükröződni a Ön életében is. Ehhez kívánok Önnek sok sikert!

Tisztelettel, Jerry Jones

Jerry Jones Úr!

...Édesapámmal nagyon rossz a viszonyom, ugyanis szerintem nem úgy nevelt, ahogy kellett volna és a mai napig nem hagyja, hogy önállóan, tőle elszakadva éljek, pedig 32 éves kétgyermekes családanya vagyok. Kérdésem, hogy hogyan tud az ilyen jellegű problémákon segíteni?

Tisztelettel: Ács Gabriella

Kedves Gabriella!

A családon belüli viszályoknak, feszültségeknek számtalan oka lehet. A családoknak mint a társadalom "építőköveinek" ideális esetben a szeretet az összetartó ereje és ez az, ami az élet folyamán felmerülő súrlódásokat, nézeteltéréseket elsimítja és a családtagok egymás irányában való "megbocsátását" és ragaszkodását is fenntartja. Ez a szeretet (a szülői szeret is) azonban önzetlen kell, hogy legyen, nem "fojthatja meg" a szeretett hozzátartozót.
Úgy vélem, hogy ez a fajta túlzott szülői szeretet az, ami az Ön problémáját okozza. Az Édesapja valamilyen okból kifolyólag túlságosan kontrollálja és jelenleg is kontrollálja az Ön életét. A szeretetével és ragaszkodásával szinte "gúzsba köti" Önt és természetesen ez Önt zavarja. Javaslom, próbáljon leülni az Édesapjával és nyugodt hangnemben elbeszélgetni a fenti soraimról és arról, hogy esetleg hajlandó-e a viselkedését, az Önhöz való viszonyát egy mindkettőjük számára elfogadható módon megváltoztatni. Az esetek döntő részében, ha mindkét fél vágyik a felhőtlen jó viszonyra, az őszinte beszélgetés meghozza a várt eredményt.
Ha mégsem, és Édesapja elzárkózik a változástól akkor van mód a családi viszonylatok, szülő-gyermek viszony jelentős javítására a mágia segítségével is. Ilyen esetben vissza kell menni a múltba, fel kell tárni a probléma gyökerét a múltban és jelenben is. Ezután egy tisztító- pozitívizáló harmonizációs mágiával néhány hónap leforgása alatt nagyon jelentős javulást lehet elérni a családi viszonyokban, kapcsolatokban.

Tisztelettel, Jerry Jones

Kedves Jerry Jones!

Örömömre szolgált, hogy ilyen rovat is lesz a Sikeres Nők Lapjában, amelynek megszállottja vagyok. A barátom tavaly hagyott el egy másik hölgy miatt és ezen azóta sem tudtam túltenni magam. Lehetőség van-e arra, hogy őt visszakapjam?

Üdvözlettel: Szabó Réka

Kedves Réka!

Sajnos az Ön helyzete nagyon gyakori a mai magyar társadalomban. A férfi-női kapcsolatok az utóbbi években jelentősen átalakultak és az általános morális hanyatlással összhangban fellazultak és erodálódtak. Sokkal több a hűtlenség és egyre ritkábbak a tartós kapcsolatok. Emiatt manapság sokkal több hölgy kerül az Önéhez hasonló helyzetbe.
A kérdésére válaszolva: először is mérlegelni kell, hogy egyáltalán érdemes-e a volt barátját visszakapnia? Ha ugyanis a barátja Önt a jövőben is újra és újra elhagyja és ezáltal Önnek állandóan fájdalmat okoz akkor nincs értelme Őt visszakapnia. Ha viszont Ő is még szereti Önt akkor érdemes lehet a kapcsolatot helyreállítani Önök között. Ennek felderítése és mérlegelése egy részletes jövőkép-elemzéssel és auraanalízissel történik. Ha ez pozitív képet mutat, akkor a megfelelően alkalmazott szerelmi mágiával elérhetjük a hőn áhított célt, vagyis kettőjük párkapcsolatának folytatását. Ezt a mágiát természetesen csak akkor szabad megvalósítani, ha ezzel Önnek is és a barátjának is hosszútávon a boldogságát segítjük elő, és hogy ha a párkapcsolatuk mindkettejüknek az életprogramjában (a karmájukban) megtalálható.

Tisztelettel, Jerry Jones

 

Mágia   Mágia

Jerry Jones mestermágus

Szerelmi kötések és oldásokmágiája

     


 

A hagyományosan berendezett lakás egyik félhomályos, gyertyafénnyel megvilágított szobájában nyílt tekintetű, fiatal férfi vár. Sokkal titokzatosabbnak képzeltem. De az ő titkai nem a külsőségekben rejlenek. 

Látomás, üzenet 

Hogyan lett mágus? 

Ez nem elhatározás, hanem kiválasztottság kérdése. Nem a földi életemben történt, hanem generációkkal ezelőtt. Tényleges evilági életemben a születésemtől erre a küldetésre készültem. 

Hogyan jelentkezett a kiválasztottság érzése? 

Egészen kicsi gyermekkoromban azzal az érzéssel kezdődött, hogy nekem valami nagy dolgot kell végrehajtanom. Ahogy teltek az évek, ez az érzés elmélyült. Később alátámasztották látomások, álomképek. 

Az álomképek, látomások hatására úgy döntött, hogy ezzel fog foglalkozni? 

Ahogy telt az idő, a látomások üzenetekké alakultak. Először egy irányban jöttek, csak énfelém, aztán kommunikációként folytatódtak. 

Kivel kommunikált? 

Kivel kommunikál a mágus? Hát a démonvilággal, természetesen. Nem akarok ugyan előadást tartani... 

De kérem, tartson, hiszen ezért vagyok itt! 

MágiaTalán elég utalnom az emberiség történelmére, arra, hogy hogyan kezdődik a földi élet, és mi következik a befejezése után. Ezen a ponton nagyon megoszlanak a vélemények. Van, aki elfogadja, hogy a halállal teljesen megszűnik a földi élet. De vannak sokan, akik hisznek abban, hogy a földi élet folytatódik. Én természetesen a hívők közé tartozom, tudva tudom, hogy a halállal csak a földi lét szűnik meg, a lelkünk - és ez a lényeg! - tovább él. A démonvilág, a szellemvilág nem elvont dolog, hanem az emberi élet folytatása. 

A démon szó kifejezetten baljós színezetű. A démonok nem rosszak? 

Rosszak is, jók is, ugyanúgy, ahogy az emberek, élő mivoltukban. A démonvilág teljes világ, rosszat és jót is tartalmazhat. 

Kik jönnek el önhöz? 

Olyan emberek, akik segítségre szorulnak. Akiknek az élete valamilyen módon válsághelyzetbe került, leginkább magánéleti válságba, és nem találják a kiutat az életük problémáiból. Széles kör, különböző társadalmi rétegekből.


A MÁGIÁBA VETETT HIT ŐSIDŐK ÓTA HAT

A mágia, az emberi elme számára megmagyarázhatatlan dolgok elemzése az ókorban elismert tudomány volt, és a történelem során sok jeles tudós foglalkozott vele. A mágus ismeretlen világba kalauzol, és hogy elfogadjuk-e az általa mutatott utat, magunk döntjük el.
 

 

Mint a gravitáció

mágiaA hirdetésben láttam, hogy szerelmi kötést és oldást vállal. Ha valakit a szerelme már nem szeret, tud neki segíteni? 

Igen, természetesen tudok. A szerelmi kötés és oldás a szerelmi mágia körébe tartozik.
Több esetben használatos. Például, ha egy pár elhidegül, és a kapcsolat már nem úgy működik, ahogy régen. Az is előfordulhat, hogy valaki szeretne kapcsolatot teremteni, de a másik nem szereti. A szerelmi oldást akkor alkalmazzuk, ha egy pár már nem él jól, valamelyikük szeretne kilépni a kapcsolatból, úgy, hogy a másik ne sérüljön. 

Anélkül, hogy "hadititokról" kérdezném: hogyan csinálja ezt? 

Fő vonalakban el tudom mondani. Ha valakinek szerelmi problémája van, boldogtalan, eljön hozzám. Nagyon részletes auraanalízist csinálok, megvizsgálom a karmáját, visszamegyek a múltba, megnézem a jelenét és a jövőjét. Azt is megnézem, hogy a karmája a másik személlyel, akivel probléma van, vagy akivel szeretné, hogy kapcsolat alakuljon ki, milyen szinten kapcsolódik. És egyáltalán kapcsolódik-e? Vagy azt, hogy van-e a jövőben erre a kapcsolódásra lehetőség. Ez tehát részletes jövőkép elemzést igényel, auraanalízist. Mindenkinek van valamilyen aurakisugárzása, én pedig megnézem, hogy az adott két személy esetében ez összehangolható-e.
Ezután jön a következő lépés, nevezetesen a probléma megoldása.
Az ezoterikus energiával összeköthetjük a két személy sorsát. Energiaközvetítéssel, energiaküldéssel. Úgy működik ez, mint a földi gravitáció: akárhol vagyunk, hat ránk. Az adott személy kisugárzása is egy energiamező. Ezt az energiamezőt kell kiterjeszteni a másik személyre. Ez máguson keresztül történő energiaközvetítéssel lehetséges, mert az energiák forrása a démonvilágban található. Hogy ez hogyan történik, az személyre szabott, és mindig a részletes vizsgálat mutatja meg, mit kell tenni.

Mi döntünk

El tudja érni, hogy egy férfi visszaszeressen a feleségébe? 

Az esetek legnagyobb részében igen. Mindig azt kell néznem, vannak-e még érzelmi szálak. Ha vannak, a kapcsolat gyógyítható. Más kérdés, hogy mennyi érzelmi szál szakadt el, vagy mennyi kötés maradt még. Ha egyáltalán nem maradtak szálak, ha teljes az elhidegülés, akkor előfordulhat, hogy megmondom az ügyfelemnek, itt már nem lehet segíteni, és nincs is értelme a segítségnek. De az esetek döntő többségében van megoldás.


"Mindig azt
kell néznem,
vannak-e
még érzelmi
szálak. Ha 
vannak, akkor
a kapcsolat gyógyítható." 
 

Nem avatkozik be ezzel az emberek életébe? Ha van egy lanyhuló kapcsolat, és valamelyik fél életébe eljönne az igazi, de a férj, vagy feleség nem akar válni, és önhöz fordul - lehet, hogy ön ilyenkor megakadályozza egy igazi szerelem kibontakozását?

Jerry Jones mágus

Értem a kérdést. Az én küldetésem nagyon röviden és tömören az, hogy a hozzám jövő emberek életét a boldogság irányába fordítsam.
Mindig azt kell szem előtt tartanom, melyik az az életút, amelyben az ügyfelem a legtöbb boldogságot kaphatja, és melyik az, ahol szenvedések várhatnak rá. Amikor jövőképet elemzek, nem csak a domináns jövőképet vizsgálom. A domináns jövőkép azon események láncolata, amelyen az adott személy élete halad külső beavatkozás nélkül. De nem csak ezt nézem meg, hanem azt is, hogy van-e jövősík eltérés, és ott mi látható. Ezt elmondom az ügyfelemnek. Ha a régi úton akar továbbmenni, a házassága esetleg megjavítható a következő néhány évben, de hosszútávon bizonytalan.
A másik út vizsgálatából az derül ki, hogy ott talán több boldogság várja. Ezt mind megvizsgálom, elmondom az ügyfélnek, és a döntést ő hozza meg. Én segítő tanáccsal tudok szolgálni, és ha döntött a kedves ügyfél, a leghatékonyabb mágiával támogatom őt, hogy az élete a választott irányban elindulhasson.

 

     

 

Mágia   Mágia